Légcsere-szám n50

Mi az n50 érték és mit mér?

Az n50 légcsereszám egyetlen szám, amely leírja, mennyire szivárog az épület burkolata. Azt mutatja meg, hogy a teljes belső levegőtérfogat hányszor cserélődik ki óránként, amikor az épületet állandó 50 pascal nyomáskülönbségen tartják a külsőhöz képest.

A mértékegységet n50-ként írják 1/h-ban (légcsere óránként). Az érték egy légzárásvizsgálatból származik, ahol egy kalibrált ventilátort tömítenek be egy ajtónyílásba, és pontosan mérik, mennyi levegő áramlik át a burkolat összes résén ezen a 50 Pa nyomáson. Ezt a légáramlást elosztva az épület belső térfogatával kapjuk meg az n50 értéket.

Az 50 pascal küszöbérték önkényes, de praktikus: nagyjából megfelel annak a légnyomásnak, amelyet egy állandó szél gyakorol az épület homlokzatára. Elég magas ahhoz, hogy minden rést feltárjon, ugyanakkor elég alacsony ahhoz, hogy a vizsgálat során megbízhatóan elérhető legyen. A valós használati körülmények között sokkal alacsonyabb nyomások lépnek fel, így a tényleges levegőszivárgás a mindennapi életben lényegesen kisebb, mint amit az n50 sugall.

Miért normalizálják az n50-et térfogatra a burkolatfelület helyett?

Ez az n50-nel kapcsolatos zavar és félreértés alapvető forrása. A mutató a légáramlást az épület belső térfogatával osztja el, nem a külső felületével. Ez azt jelenti, hogy két azonos építési minőségű épület (ugyanazok a tömítési részletek, ugyanazok az anyagok, ugyanaz a kivitelezés) nagyon eltérő pontszámot kaphat, ha eltérő az alakjuk.

Egy kompakt, kocka alakú ház 100 köbméteres térfogattal bizonyos számú résen keresztül szivárog. Ha ezt felskálázzuk egy hosszú, alacsony, széttagolt házra 500 köbméterrel és azonos sűrűségű résekkel, a széttagolt ház sokkal jobb (alacsonyabb) n50-et mutat, annak ellenére, hogy a hézagok és illesztések nem szorosabbak. A különbség az, hogy ugyanazt a résszámot most ötször nagyobb térfogattal osztjuk el.

Ezért egyes építészek és épületfizikusok előnyben részesítik a q50-et, amelyet a burkolatfelületre normalizálnak a térfogat helyett. A q50 érték, m3/(h.m2)-ben mérve, a homlokzati felület egységére jutó szivárgási áramlást jelenti. Ez a tényleges tömítési minőség igazságosabb mutatója, mert kiküszöböli a nagy vagy geometriailag összetett házak hátrányát. A q50-et azonban ritkábban jelentik, így a légzárást szinte mindig az n50 alapján ítélik meg.

Ez a táblázat szemlélteti, miért számítanak a referenciatérfogattal kapcsolatos viták. Ha a Passzívház tanúsításban részt vevő felek nem értenek egyet abban, hogy mi számít fűtött térfogatnak, az n50 eredmény megváltozik. Egy 400 m3-esnek nyilvánított épületet 430 m3-ként is újradefiniálhatnak, ha a pincei tárolót is beleszámítják, és ekkor a bejelentett 0,6/h hirtelen 0,56/h lesz. Ez az apró eltolódás döntő lehet a tanúsítás szempontjából.

Mit jelentenek a különböző n50 értékek a gyakorlatban?

Az n50 érték egyértelmű skálára helyezi az épületet a burkolat teljesítménye szempontjából. Minden egyes lépcsőfok lefelé nagy csökkenést jelent az ellenőrizetlen légáramlás által elvitt hőmennyiségben.

A 3/h-ról 1/h-ra való áttérés a levegőszivárgás háromszoros csökkenését jelenti. Az 1,5/h-ról 0,6/h-ra való áttérés 2,5-szer kisebb szivárgást jelent. A halmozódó hatás megmutatja, hogy a passzívház-célok miért nem csupán fokozatosak: az épületburkolat tervezésének, részletezésének és kivitelezésének alapvetően más megközelítését képviselik.

Hogyan mérik az n50-et, és mit jelent a túlnyomás?

A légzárásvizsgálat során az épületet először túlnyomás alá helyezik: levegőt nyomnak be, amíg stabil 50 Pa különbséget nem érnek el, és rögzítik a légáramlást. Ezután az épületet alulnyomás alá helyezik: levegőt szívnak el, amíg ugyanazt az 50 Pa különbséget el nem érik az ellenkező irányban, és ismét rögzítik a légáramlást.

Ez a két eredmény gyakran kissé eltér, mert a szél, a hőhatások és a gravitáció aszimmetriát okoznak. A jelentett n50 érték a túlnyomásos és alulnyomásos áramlások átlaga. Az átlagot azért használják, mert ez reprezentálja legjobban a hosszú távú átlagos szivárgást valós körülmények között, ahol a nyomáskülönbségek a szélből és a hőmérsékleti gradiensekből származnak, mindkét irányban véletlenszerűen hatva.

A vizsgálat túlnyomásos fele gyakran hasznosabb a rések lokalizálásához: a levegőt befelé kényszerítik minden résen keresztül, így a füstáramlás és a hőkamerás képalkotás nyomon követheti az egyes rések útját belülről. Az alulnyomás is feltárja a réseket, de ellenkező irányban, és néha másokat is észlel (például a negatív nyomás alatt tömítődő repedések pozitív nyomás alatt megnyílhatnak). Egy hozzáértő vizsgálócsoport mindkettőt használja az összes gyenge pont lokalizálására és dokumentálására.

A rések lokalizálása után azokat az építési szakasznak megfelelő szalaggal vagy tömítőanyaggal lehet lezárni. Egy félkész állapotú vizsgálat lehetővé teszi a javításokat, amíg az épület burkolata még nyitott és hozzáférhető. Az épület befejezése után egy formális tanúsítási vizsgálatot végeznek annak ellenőrzésére, hogy a javítások tartósak-e, és hogy a későbbi szakipari munkák során nem keletkezett-e újabb károsodás.

Melyek a gyakori csapdák és tévhitek az n50-nel kapcsolatban?

Az első tévhit, hogy az n50 megmondja, hol vannak a rések. Nem. Ez csak egy szám, amely megerősíti, hogy az épület szivárog. Az egyes rések helyének és okának azonosítására irányuló nyomozás a vizsgálat során, füstáramlás és hőkamerás képalkotás segítségével történik.

A második csapda az n50 értékek összehasonlítása a referenciatérfogat ismerete nélkül. Egy 300 m3-es házból jelentett 0,8/h n50 nem hasonlítható össze egy 600 m3-es ház 0,8/h értékével anélkül, hogy ismernénk a fizikai szivárgásukat abszolút értékben. Ezért a specifikációk néha mind az n50-et, mind a q50-et tartalmazzák, vagy meghatároznak egy referenciatérfogat-tartományt.

A harmadik tévhit, hogy a légzárás önmagában elegendő. A burkolat tömítése megállítja az ellenőrizetlen levegőszivárgást, de az épületnek továbbra is friss, szűrt levegőre van szüksége a lakók egészsége érdekében. Egy légzáró ház mechanikus szellőztetés nélkül fülledtté válik, a páratartalom megnő, a szagok felhalmozódnak, és a lakók kényelmetlenül érzik magukat. A hővisszanyerős mechanikus szellőztetés a szükséges kiegészítő: szabályozott, szűrt levegőt biztosít, és visszanyeri a távozó levegő hőjének nagy részét.

Negyedik hiba azt feltételezni, hogy a légzárás korán megtörtént. Egyes kivitelezők az épület majdnem teljes befejezéséig várnak a légzárás megkísérlésével, de addigra a gipszkarton, az elektromos vezetékek és a vízvezetékek már sokszor áttörték a réteget. A legköltséghatékonyabb megközelítés a fokozatos tömítés az építés során: a légzáró réteg mielőbbi kialakítása és védelme, majd az egyes új áttörések tömítése a szakipari munkák érkezésekor, és végül a félkész állapotú vizsgálat a hibák elkapására és kijavítására, amíg a munka még nyitott.